2010. augusztus 1., vasárnap

A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 4.






A szerkesztőség a beküldött és publikált kéziratokért semmilyen felelősséget nem vállal.


A VÖRÖSNÁCIK VÉGNAPJAI 4.



A Zuschlag és MSZP-s tisztségviselő bűntársainak jogi esete



Fegyházbüntetést kért az ügyészség Zuschlag János korábbi szocialista képviselőre kedden, 2010. március 30-án a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó perben. Német Zsolt ügyész vádbeszédében azt kérte, hogy a fegyházbüntetés hosszát a büntetési tétel - 5-20 év - középmértékéhez közel határozza meg a bíróság. Az ügyész szerint kilenc fiktív szervezet 72 pályázatáról bizonyosodott be, hogy az ezekkel elnyert pénzt törvénytelenül használták fel Zuschlag és társai. Szerinte a Zuschlagék által követett magatartást meg kell bélyegezni a büntetőjog eszközeivel.

Zuschlag János MSZP-s bűnöző, megyei pártelnök és országgyűlési képviselő


A közhatalmi funkciót betöltő személyeknek is felelniük kell tevékenységükért, ha bűncselekményt követnek el — emelte ki vádbeszédében az ügyész, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per keddi tárgyalási napján. Az ügyész szerint a vádlottak által tanúsított magatartás-minta törvénytelen, azt a büntetőjog eszközeivel meg kell bélyegezni.

Katus Ferenc MSZP-s bűnöző


A bíróság Lados Istvánt (másodrendű vádlott) 2 év, Katus Ferencet (harmadrendű) 5 év 6 hónap, Őri Andrást (negyedrendű) 4 év, Krausz Csabát (ötödrendű) 3 év, Marsovszky Balázst (hatodrendű) 2 év 4 hónap, Kullai Tamást (hetedrendű) 3 év 4 hónap, Prácser László kilencedrendű vádlottat pedig 1 év 4 hónap börtönre ítélte. Velük szemben vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság.

Lados István MSZP-s bűnöző


Bár a per előtt is világos volt, hogy az ügyben tettes-társként nyakig benne vannak a kormányon lévő barátai: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, korábbi az ügyben illetékes ifjúsági és sport miniszter, valamint az Ifjú Szocialisták (más néven Fiatal Baloldal) államtitkári székig eljutott vezetőségi tagjai (Arató Gergely, Újhelyi István), a részrehajló bíróság őket mindössze csak tanúként hallgatta meg.

Hunvald György erzsébetvárosi polgármester, MSZP-s országgyűlési képviselő bilincsben. Ő is Zuschlag János barátja!


Zuschlag János László szocialista politikus, az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke, országgyűlési képviselő, a a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták vezére, 1998—2004 között Kiskunhalason született 1977. május 7-én. Szinte jelképes, hogy harmicadik születsénapján indult meg ellene a nyomozás és 2007. szeptember 19-én a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg és őrizetbe vette, majd 2007 szeptember 21-én a Szegedi Városi Bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, mely elleni fellebezését elutasították. Az ítéletben a bíróság indoklásában kifejtette, „a Zuschlag-csoport egy fehérgalléros bűnszervezetként” működött.

Gyurcsány Ferenc bukott vörösnáci miniszterelnök, hazudozó és csaló — „ő semmiről nem tehet“, pedig Zuschlag János a barátja (volt?)


Már 2005-ben a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálatot folytatott le a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták ellen 2003-ban Vas megyében létrehozott tíz fiktív szervezetének ügyében és magánokirat-hamisításban való bűnsegédlettel gyanúsította meg Zuschlagot Akkor Vas megyében alig két nap alatt egy jegyzőkönyvminta alapján, az MSZP szatelittje, a Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták több faluban olyan új alapszervezeteket hoztak létre amelyeket mindenhol tizenegy taggal jegyeztek be, több esetben hamis adatokkal.

Arató Gergely gyurcsányista államtitkár


Az ügyészség házkutatás során találta meg azt a 2005-ben készült rejtett kamerás felvételt, amelyen Weiszenberger László kiskunhalasi kisérségi megbízott, Kiskunhalas városának MSZP-s önkormányzati képviselője magyarázza egy vállalkozónak a pályázati pénzek elnyerésének mechanizmusát: arról beszél, hogy a pályázatok sikere a minisztériumnak juttatott százalékokon múlik. Állítása szerint a Zuschlag János segítségével szerzett kapcsolatai révén rendszeresen intézkedett pályázatok ügyében százalékért: a sikeres pályázók által visszaosztott milliókat (Nokiás-dobozokban?) a „minisztériumba” kellett vinnie, ő abból kapta meg a részét.

Weiszenberger László


Weiszenberger az ügy kipattanása után azt állította, valójában csak kérkedett nem létező befolyásával. Az ügyben a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség befolyással üzérkedés gyanúja miatt folytat nyomozást, hangsúlyozottan a Zuschlag-ügytől függetlenül.

Újhelyi István gyurcsányista államtitkár, pótpártelnök


Az ügyészségnél őrzött felvétellel megegyező tartalmú videó a Hír TV birtokába került. A felvétel részleteit a Hír TV 2007. szeptember 26-án be is mutatta. Gyurcsány Ferenc csak a botrány kirobbanása után utasította Bajnai Gordon minisztert, hogy mentse fel Weiszenbergert tisztségeiből és kezdeményezzen rendőrségi eljárást az ügyben, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pedig feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen.

Bajnai Gordon libatolvaj és miniszterelnök


Bajnai akkor azt hazudta, hogy uniós pályázaton nem is szerepelt a vállalkozó cége, Weiszenbergert pedig a botrány után kizárták a kiskunhalasi önkormányzat szocialista frakciójából és felfüggesztették kistérségi megbízotti állásából is. A pályázatról azonban az is kiderült, hogy a területfejlesztési alap céltámogatási alapjából nyerte el a vállalkozó, aki Weiszenbergert tartotta sakkban a felvétellel, hogy ne kelljen kifizetnie a pénzt. A Fővárosi Főügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el az ügyben, „mert nem állapítható meg egyértelműen, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor milyen”.

Zuschlag János MSZP-s bűnöző, megyei pártelnök és országgyűlési képviselő a vádlottak padján


Bajnai Gordon, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter — akkor, hogy mentse vörösnáci haverjai és a saját bőrét — arra figyelmeztette az önkormányzati vezetőket, ne higgyenek azoknak, akik azt állítják magukról, el tudják intézni, hogy egy fejlesztési pályázat nyerjen. A szélhámosok elhitetik, hogy „keretük van”, a segítségükkel nyerni lehet, és ha a település megkapja a pályázati támogatást, sikerdíjat kérnek belőle.

Zuschlag János a Terror Háza előtt Arató Gergelyhez fordulva vihogva kigúnyolja a Holokaust áldozatait. A vörösnáci MSZP-s politikusok egész sora röhög a megjegyzésein. Őket vajon miért nem vonják büntetőjogi felelősségre a „Holokaust tagadásáért“?!


A büntetőper Zuschlag János és 15 társa ellen Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon Dr. Fodor Endre tanácsvezető bíró vezetésével 2008. október 8-án kezdődött Fodor Endre bírói tanácsa tárgyalta a 2005-ben kezdődött maffiapert is. Az ügyben több mint 200 tanú szerepelt.

Princz Gábor vörösnáci bankár


Ennyi a Zuschlag-perről. Mindenki számára világos, hogy Zuschlag elsőfokon kiszabott büntetése „kedvezményes”, hiszen akár életfogytiglani büntetés is dukál neki! Mert egy országgyűlési képviselő által bűnszövetkezetben végrehajtott bűncselekéményért a felső plafon jár! Hiszen itt mindenképpen példát kell statuálni. Az ítéletből és a peranyagból viszont az olvasható ki, hogy a kedvezményes ítélet ára az volt, hogy Zuschlag nem vallott sem Arató Gergely, sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon, sem más vezető vörösnáci politikus ellen! Pedig ebben a maffia perben ők is vádlottak-elítéltek lehetnének! De ugyanez vonatkozik a Princz Gábor bűnügyre éppúgy mint Tocsik Márta vagy Kulcsár AttilaBitvai Miklós és mások bünügyére!

Kulcsár Attila bűnöző, milliárdok sikkasztója Jegessy Andrással, Lamperth Mónika MSZP-s belügyminiszter férjével pezsgőzik. Látszik, hogy nagyon jó barátok! A bűnügy kirobbanása után a politikus asszony elfelejtett lemondani!

A szökésben lévő Kulcsár Attilát a bécsi rendőrség verte bilincsbe és kiadta a magyar igazságszolgáltatásnak


A nyugati magyarság között nagyon sok igen kiváló büntetőjogász található, akik szerint ezeket az ügyeket a Legfelsőbb Bíróságnak a saját hatáskörébe kell átvennie és egyesítenie! Ebben az esetben kimondható az is, hogy a vörösnáci Magyar Szocialista Párt maffia, bűnszervezet! És amennyiben egy ilyen perben a vádlottakat elmarasztalják – bűnszervezetként a vörösnáci párt feloszlatásra kerül, a vagyonát pedig az állam elkobozza. De a kontinens államait tömörítő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 2009-es határozata szellemében (a Szovjetunió Kommunista Pártja nácipárttá lett nyilvánítva, az MSZP pedig annak jogutódja!) az MSZP egyben nácipárt is, tehát a Magyar Köztársaság Alkotmánya értelmében emiatt is feloszlatás vár rá!

Lamperth Mónika vörösnáci politikus, exminiszter és kaposvári polgármester-jelölt. Nagyon vastag bőr van a ráncosodó képén!


Az MSZP-s és –közeli politikusok és bábjaik bűnügyeire még visszatérünk. Itt csak említést érdemel az, hogy a védőügyvédek között érdekes módon ott volt Dr.Bárándi Péter volt MSZP-s igazságügyminiszter is, akire az ismert ügyvéd édesapja, Dr.Bárándi György nagyon haragszik. (A premontrei gimnáziumot és Egri Érseki Jogi Akadémiát végzett, majd Kolozsvárott doktorált, 1951-ben az ávéhások által letartóztatott, megkínzott és Kistarcsára internált, majd hosszú évekre segédmunkási munka ellátására kárhoztatott 90 éves sztárügyvéd, nagyon szomorúan nyilvánosan kijelentette: „Két éve a barátaival tölti a karácsonyt, nincs beszélőviszonyban a fiával, de az unokájával, Gergellyel is haragban van“. De az MSZP-színeiben indult és egyéni képviselő-jelöltként megbukott Gergely sem áll szóba az édesapjával, amiért — Gyurcsány Ferenc cinikus miniszterelnöki felhívására: "Akinek öreg, öregecskedő felesége van, az fiatalabbat érdemelne" — elhagyta édesanyját.) No, rosszindulattal erre mondhatnók: „szép kis família!“

Dr.Bárándi György sztárügyvéd. 90-évesen majdnem kitagadta a vörösnácivá lett fiát és unokáját. Bárándiék nincsenek egymással beszélőviszonyban.

Dr.Bárándi Péter ügyvéd és gyurcsányista igazságügyminiszter

Dr.Bárándi Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő-jelöltként megbukott a politikai pályán. Nincs beszélőviszonyban sem az apjával, sem a nagyapjával.


Tehát foglalkozni fogunk a milliárdokat sikkasztó, néhány elemivel lett K & H banki vezető és bróker Kulcsár Attila (Kulcsár & Haverok, ahol felbukkan a Kulcsárral pezsgőző Dr.Jegessy András, Lamperth Mónika MSZP-s belügyminiszter férje és Baja Ferenc MSZP-s kampányfőnök is) ügyével éppúgy, mint a privatizációs ügyekben milliárdos appanázst szerzett Tocsik Márta és a Postabankot a csőd szélére juttató Princz Gábor ügyével is, ahogyan az MSZP-s erzsbetvárosi polgármester és országgyülési képviselő Hunvald György, terézvárosi Verók István, vagy az MSZP kegyeiből lett dombóvári polgármester Szabó Lóránd ügyével is. (Vajon a K & H Bank új vezetőinek eszébe jutott-e, hogy mindazoktól a számlatulajdonosoktól, akik a Kulcsár-botrány nyomán otthagyták a bankot és számlájukat — sokszor csak telefonon! — felmondták, bocsánatot kell kérni és kártalanítani?!)

Tocsik Márta MSZP-s privatizációs machinátor. Hol elítélik, hol felmentik.


És vissztérünk a zsurki vodka-gyár ügyre (és ezzel a helyi maffiózókat figyelő titkosszolgálat Nyírfa-ügy dossziéjára is!) és a vecsési számlagyár ügyre is, ahol ugyancsak vezető MSZP-s politikusok a főszereplők. A közvélemény és több büntetőjogász szerint ezek az ügyek mind-mind Nokiás-dobozos ügyek voltak, amelyek a vörösnáci bűnszövetkezet MSZP pártkasszáját és vezetőinek zsebét tömték tele súlyos milliárdokkal. Épp emiatt mindezeket az ügyeket egyesíteni és újratárgyalni kell!

Baja Ferenc vörösnáci politikus és országgyűlési képviselő. A zsurki vodkagyár-ügyben sáros.


És azzal is foglalkozni fogunk, kik azok a büntetőbírók, akik (miközben részrehajlóan, koncepciósan ítélkeznek a vörösnácik ellenségeivel szemben) „ejny-bejnye“ ítéleteket mondanak ki a vörösnáci bűnözők ügyeiben azért, mert az MSZP jogelődjei: az MDP és az MSZMP kegyeiből (sokszor néhány osztály elemi iskola és egy pártgyorstalpaló elvégzésével) lettek bírák. És foglalkozni fogunk olyan vörösnáci bűnözőkkel is, akik mindeddig még a gyanú árnyékát is sikeresen eltüntették, pedig ők is nyakig benne vannak különböző maffia-ügyletekben. Ez irányú információkat örömmel vesszük olvasóinktól.


Coimbra, Portugália, 2010 nyarán

FOLYTATJUK

Inaçio Angelos

Észrevételeket, javaslatokat erre a címre kérjük: inacio.angelos@yahoo.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése